Utazz Busszal

Kiemelt utaztatási pertnereink:

otp travel



Látogassa  meg blogunkat és modja el véleményét!
Blog



AZ UTAZÁSI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
 Hajdú Volán Tours által szervezett utakra

1.Irányadó jogszabályok

A Hajdú Volán Tours Utazási Iroda által szervezett utazásokra a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései (Ptk. 415-416 §-ok), az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) sz. Kormányrendelet (a továbbiakban: R), a jelen szerződési feltételekben foglaltak, valamint az Utazási Iroda és az Utas között létrejövő egyedi utazási szerződésben foglaltak az irányadók.

1.1 A szerződés létrejötte

Az utazási szerződés létrejön az Utas(ok) és az Utazási Iroda között az ajánlat elfogadását követően az utazás megrendelésével, a jelentkezés nyilvántartásba vételével, - jogi személyek esetében az utazás írásos megrendelésének átadásával -, a részvételi díj előleg megfizetésével és az utazási szerződés aláírásával.

Ha az Utas nem személyesen jár el az utazási szerződés létrehozásakor (jelentkezik, fizet be előleget, ír alá utazási szerződést), úgy teljes bizonyító erejű magánokirattal rendelkező megbízottja jogosult helyette és a nevében eljárni. Amennyiben az eljáró személy (megbízott) az Utazási Iroda felé az Utas (megbízó) és a közte létrejött megbízási jogviszony jogszerűségét - legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt - meghatalmazással igazolja, az utazási szerződésből fakadó jogok és kötelezettségek alanyává a megbízó (az Utas) válik. Az eljáró személy (megbízott) köteles minden, az utazási szerződéssel kapcsolatos - birtokába jutott - okiratot, tájékoztatót a megbízónak (Utasnak) haladéktalanul átadni. Amennyiben az eljáró személy meghatalmazást nem csatol, az esetleges jogosulatlan megbízás ügyviteléből, eljárásából fakadó - az Utazási Irodát ért, illetve annak oldalán felmerülő - károkért és költségekért az eljáró személy teljes anyagi felelősséggel tartozik.

1.2 Tájékoztató

Az utazási szolgáltatások pontos meghatározását, leírását, minőségét, időtartamát, a részvételi díjat, a fakultatív programok leírását, a részvételi díjakon felül fizetendő egyéb díjakat és költségeket és azok tartalmát, továbbá a vonatkozó jogszabályok által előírt egyéb információkat, az Utazási Iroda által kiadott Tájékoztató és az Utazási Szerződés tartalmazza. Az Utazási Iroda fenntartja magának a jogot, hogy a Tájékoztatóban felsorolt programok időbeli sorrendjét, a szálláshelyet azonos kategórián belül, az autóbusz típusát, az idegenvezető, csoportkísérő személyét megváltoztassa, illetve hasonló programokkal felcserélje. A változásról az Utast írásban kell tájékoztatni. Az Utazási Iroda által hitelt érdemlően nyújtott információk figyelmen kívül hagyásából eredő költségek, károk az Utast terhelik.

1.3. Engedményezés

Az Utas az utazási szerződés szerinti utazásban való részvételi jogát jogosult olyan harmadik személy részére engedményezni, aki megfelel az utazási szerződésben meghatározott utazási feltételeknek. Az engedményezésről az Utas haladéktalanul köteles az Utazási Irodát tájékoztatni és az igazolt többletköltségeket viselni.

1.4.Úti okmányok beszerzése

Az Utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori útlevél-, vám-, devizajogszabályokat betartani. A kiutazáshoz érvényes világútlevél / személyi igazolvány beszerzéséről az Utas gondoskodik. A jogszabályok megsértéséből, illetve az úti okmányok hiányából eredő összes kárért és költségért az Utazási Iroda felelősséget nem vállal.

2. A részvételi díj

A részvételi díj az utazás meghirdetett programjában (Tájékoztatóban) szereplő szolgáltatások árát, az Utazási Iroda szervezési költségét, továbbá az ÁFA összegét foglalja magában. Az Utazási Iroda fenntartja magának azt a jogot, hogy esetenként kedvezményes (csökkentett részvételi díjú) akciókat hirdessen meg, bonyolítson le, olyan árakon, amelyek Tájékoztatójában vagy mellékleteiben nem szerepeltek. Ez nem módosítja a már előleggel, vagy teljesen befizetett díjú utazások mindkét fél (Utas és Utazási Iroda) által elfogadott feltételeit. Ez esetben a részvételi díj a mindenkori szerződéskötéskor meghatározott részvételi díj.

2.1. Az Előleg és a Részvételi díj befizetésének határideje

Az Utas az utazási szerződés aláírásával egyidejűleg előleget fizet, melynek mértéke a részvételi díj 40%-a. A részvételi díj fennmaradó összegét az utazás megkezdése előtt 30 nappal kell befizetni, kivéve, ha a külföldi közreműködővel kötött szerződés alapján ennél korábbi teljesítésre van szükség. Ebben az esetben az adott útra vonatkozó szerződés-kiegészítés tartalmazza a korábbi határidőt. Amennyiben ezen időpontig az Utas nem egyenlíti ki a teljes részvételi díjat, az Utazási Iroda külön értesítés nélkül eláll a szerződéstől.

2.2. Az Utazási Iroda a teljes részvételi díj befizetése ellenében utazás előtt legalább 7 nappal az utazásban való részvételre jogosító okmányokat (részvételi jegy, voucher), ad át az Utasnak, feltüntetve rajta a kapcsolatfelvétel módját az utazás célállomásán az Utazási Iroda képviselőjével (idegenvezető, partner utazási iroda).

2.3. Az Utas az Utazási Iroda útján a programban nem szereplő, előre be nem fizetett szolgáltatást csak a helyszínen történt fizetéssel veheti igénybe.

2.4. Bel- vagy külföldi hatósági árváltozás, a szállítási költségek, a résszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték, és egyéb kötelező terhek, valamint a deviza forintárfolyamának  megváltozása  miatt  az   Utazási Iroda az utazás megkezdése előtti 20. napig a részvételi díjat felemelheti. A díjemelés mértékének arányosnak kell lennie a költségek emelkedésének mértékével. Amennyiben a részvételi díj emelése a 8%- ot meghaladja, az Utas az emelés indokát és mértékét tartalmazó írásbeli értesítés kézhezvételét követő 3 napon belül elállhat a szerződéstől.

2.5. Az Utazási Iroda a meghirdetett árakat 1 EUR = 290 Ft árfolyamig tartja, az ezt meghaladó árfolyamváltozást a részvételi díjakban év közben is érvényesítheti.

2.6. Biztosítás

Az Utazási Iroda Tájékoztatójában szereplő részvételi díj nem tartalmazza a betegség-, baleset-, poggyász- és útlemondási biztosítások díját. Az Utazási Iroda a biztosítás megkötésére lehetőséget biztosít. Az útlemondási biztosítás díjának befizetése az előleg befizetésével egy időben, a BBP biztosításé a részvételi jegy átadásakor (1 héttel az út indulása előtt) esedékes. Utazásszervező biztosítási kötvényt, ill. a biztosítás igénybevételére jogosító bizonylatot ad át az Utasnak.

3. Elállás a szerződéstől

3.1. Az Utazási Iroda elállása

Az Utazási Iroda legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat a szerződéstől a következő indokok miatt:
- ha az utazást a szerződéskötéskor előre nem látható, ésszerűen el nem hárítható - az emberi életet és egészséget, illetve a vagyonbiztonságot veszélyeztető - külső körülmény (politikai helyzet, természeti csapás) veszélyezteti,
- ha a jelentkezők létszáma a meghirdetett legalacsonyabb résztvevőszámot nem éri el.

Ha az Utazási Iroda a fenti okok miatt az utazási szerződéstől eláll, az Utas
- az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, ha az Utazási Irodának ezt lehetőségében áll nyújtani. Amennyiben a helyettesítő szolgáltatás alacsonyabb értékű az eredetinél, úgy az Utazási Iroda köteles a díjkülönbözetet az Utas részére az előírások szerint visszafizetni, amennyiben magasabb értékű az eredetinél, úgy a díjkülönbözet az utast terheli.
- a neki felkínált helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, követelheti a teljes befizetett díj azonnali visszafizetését, és a díj után az utazási szerződés megkötésétől számított időre az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki kamattal megegyező mértékű kamat megfizetését.
- az elállás következtében felmerült kárának megtérítését nem követelheti. 

3.2. Az Utas elállása

Az Utas elállhat a szerződéstől, ha

- az Utazási Iroda rajta kívülálló okok miatt az utazás feltételeit (időpontját, időtartamát, a meghirdetett közlekedési eszközt, a programot, a részvételi díjat), az utazási szerződés létrejötte után lényegesen megváltoztatja, így különösen a részvételi díjemelés mértéke a 8 %-ot meghaladja. Az Utas a változás közlésétől számított 3 naptári napon belül –, ha a felek ettől eltérően közös megegyezéssel nem állapodnak meg – elállhat a szerződéstől, a jogkövetkezményekre a 3.1. pontban foglaltak az irányadók. Ha az Utas elfogadja a változásokat, a felek módosítják a szerződést. Az Utas döntéséről köteles az Utazási Irodát haladéktalanul tájékoztatni.

- az úti cél, vagy ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, amely – az utazási szerződés megkötését követően – a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv honlapján az „utazásra nem javasolt” utazási cél országokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre kerül és az Utas nem fogadja el az alacsonyabb értékű helyettesítő szolgáltatást. Az Utas döntéséről köteles az Utazási Irodát haladéktalanul tájékoztatni.

4. Útlemondás az Utas részéről

Az Utas - csoportos megrendelés esetén a Megrendelő - az utazást megelőző 60. és 35. nap, szálláshely (apartman) igénybevételére irányuló utazási szerződés esetén 60. és 45. nap közötti időszakban az utazást a részvételi díj 10%-t fedező bánatpénz megfizetése mellett mondhatja le.

Ha az Utas az utazás megkezdése előtti 35 napon belül, illetve szálláshely (apartman) igénybevételére irányuló utazási szerződés esetén 45 napon belül lemond, illetve egyéb (2. és 3. pontban nem szereplő) okból nem vesz részt, az alábbi bánatpénz megfizetésére köteles:


- 45/35- 22 nap a részvételi díj 30%-a

- 21-15 nap a részvételi díj 50 %-a

- 14-8 nap a részvételi díj 70 %-a

- 7 napon belüli lemondás esetén, illetve ha az Utas a lemondását nem közli, a részvételi díj 100%-át köteles az Utazási Irodának megtéríteni.

Az Utazási Iroda jogosult a fentiek alapján őt megillető összegnek a részvételi díjból, illetve az Utas által fizetett egyéb rendeltetésű összegből történő levonására (megtartására). A fennmaradó összeg az Utast illeti meg.

5. Szerződésmódosítás

Ha az Utas az utazási szerződés egyes elemeinek (név, szállásfoglalás, kiegészítő szolgáltatások módosítása vagy törlése, egyéb kívánságok) módosítását kezdeményezi, köteles az Utazási Iroda, módosítással kapcsolatban felmerülő költségeit a szerződésmódosítással egyidejűleg megtéríteni, melynek legalacsonyabb összege 2.000.-Ft/alkalom. Az utazási szerződés lényeges elemeinek (úti cél, időpont, utazók létszámának csökkenése) módosítására az Utas részéről csak a 4. pontban megadott bánatpénz megfizetése mellett, az elállási jog gyakorlásaként, és új foglalás keretei között van lehetőség.

6. Felelősségi szabályok

6.1. A szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítéséért az Utazási Iroda felel, akkor is, ha a szolgáltatást közreműködője (fuvarozó, szálloda, stb.), vagy közvetítője útján teljesíti. Külföldi Utazásszervező utazásainak belföldi értékesítése esetén a teljesítésért az Utassal szemben az Utazási Iroda úgy felel, mintha maga szervezte volna az utazást.

6.2. Ha az Utazási Iroda az utazást nem a szerződésnek megfelelően teljesíti, köteles a díjat arányosan leszállítani. Az Utazási Iroda nem köteles a díjat leszállítani, ha az Utas valamely szolgáltatást saját elhatározásából vagy az érdekkörében felmerült okból nem vett igénybe.

6.3. Ha az utazás megkezdését követően az Utazási Iroda a szerződésben meghatározott szolgáltatások jelentős részét teljesíteni nem tudja, köteles azokat más megfelelő, hasonló értékű szolgáltatásokkal pótolni. Ha az ilyen szolgáltatások értéke a nem teljesített szolgáltatások értékét meghaladja, a költségkülönbözet az Utasra nem hárítható át. A nem szerződésszerű teljesítésből eredő igény teljesítésének feltétele, hogy az Utas a hiba felfedezése után haladéktalanul köteles kifogását az utaskísérővel – annak hiányában - a helyszíni szolgáltatóval közölni. A közlés késedelméből eredő kárért az Utas felelős. Az utaskísérő az Utas bejelentését köteles jegyzőkönyvbe foglalni. Jegyzőkönyvnek csak a szolgáltató partner, szállásadó, helyi képviselő, utaskísérő, vagy gépkocsivezető által aláírt irat minősül. A helyszíni jegyzőkönyv kizárólag az Utas panaszának rögzítése, így nem jelenti a panaszban foglaltak elismerését, és nem tartalmazza az Utazási Iroda panasszal kapcsolatos állásfoglalását. Az Utas a hibás teljesítésből eredő kárigényét a hazaérkezését követő 3 munkanapon belül írásban jelentheti be az Utazási Irodának, a jegyzőkönyvvel együtt. Késedelmes bejelentés esetén az Utazási Iroda mentesül a kár megtérítésének kötelezettsége alól. Az Utazási Iroda köteles a bejelentett kárigény indokoltságát felülvizsgálni és álláspontjáról a kárigény bejelentésétől számított 15 napon belül az Utast írásban tájékoztatni.

6.4. Az Utazási Iroda felel az utazási szerződés nem vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve, ha a nem vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magtartására nem vezethető vissza, különösen, ha

a) a szerződés teljesítésben mutatkozó hiányosságok az Utas magatartására vezethetők vissza, vagy

b) a hibák olyan harmadik személy magatartására vezethetők vissza, aki az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincsen kapcsolatban és a hibát az Utazási Iroda kellő gondossággal sem láthatta előre, illetve azt nem volt képes elhárítani, vagy

c) vis maior esete következett be.

Az Utazási Iroda által fizetendő kártérítés összege legfeljebb a szolgáltatás díja (részvételi díj) összegének kétszereséig terjedhet.

6.5. Az utazás során az Utasnak felróható okból bekövetkező szerződött feltételektől eltérő teljesítés esetén az Utas kártérítési igénnyel nem léphet fel.

6.6. Az utazás során az Utas által 3. személynek okozott kárért az Utas közvetlenül tartozik felelősséggel.

6.7. Az Utas poggyászának őrizetéről, felügyeletéről az utazás során az Utas gondoskodik, ha csak azt továbbszállítás vagy megőrzés céljából az Utazási Iroda közreműködője át nem vette.

6.8. Mind az Utazási Iroda, mind az Utas érdekkörén kívül felmerült lehetetlenülési ok (sztrájk, háborús és politikai konfliktus, közveszély, katasztrófa, terrortámadás, nemzetközi embargó, stb.) miatti, szerződéstől eltérő, vagy nem teljesítésért egyik fél sem felelős (Ptk. 399.§).

7. Az Utazási Irodát a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal U-000996 számon bejegyezte. Az Utazási Iroda a működéséhez előírt vagyoni biztosíték vonatkozásában a Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt-vel kötött szerződést.

8. Utazásképtelenség és betegség-, baleset- és poggyászkár esetén az Utazási Iroda az Utast a QBE Atlasz Biztosító Zrt-nél biztosítja.

9. Az Utazási Iroda által szervezett utazással kapcsolatos minden vitás kérdésben a felek megegyezésre törekednek. Ennek hiányában alávetik magukat a Debreceni Városi Bíróság kizárólagos illetékességének.